본문 영역 바로가기

Hagyományos koreai ház, Hánog

Hagyományos koreai ház, Hánog

본문

A hagyományos koreai házakat hánog-nak hívják.

A hagyományos koreai házat hánognak hívják. A hánog olyan sajátos lakhatási forma, amely egyidejűleg megoldást jelent a 4 évszakkal rendelkező Korea természeti adottságaiból fakadó meleg és hideg problematikájára is. A padló alá hypocaustumot vezettek, s a padlón keresztül az egész szobát felfűtötték, az egyes szobák között pedig külön padlót (decsangmáru) helyeztek el, mely a forró. A hánok szerkezetére jellemző, hogy - főleg a felsőbb társadalmi osztályok esetén - a férfiak és a nők életterét szigorúan kettéválasztotta.

A felsőbb osztályba tartozóknál a hánog szerkezete különleges volt, és szigorúan elkülönítette a férfiak helyét a nőkétől. A szoszldemunnak nevezett nagy kapun való belépés után a szárángcse következett, ez volt a férfiak tartózkodási helye; itt folytatták tanulmányaikat és a vendégfogadásra is ez a helyiség szolgált. A szárángcse az épület többi részénél magasabbra épült, ezzel is szimbolizálva a család és a gazda tekintélyét. A szárángcse falán túl helyezkedett el az áncse (belső helyiség), ahol kizárólag nők tartózkodhattak, s ahova kívülállók külön megbeszélés nélkül nem léphettek be.

A szárángbángból és ánbángból álló koreai kultúrdoboz kiállítási teret a hagyományos koreai ház (hánog) férfi illetve női terei, valamint a mindennapi életben használt tárgyak díszítik, ezáltal mutatva be a férfiak és nők életét a hagyományos koreai társadalomban.

Hánog Ánbáng Áncse Decsangmáru Sárángcse Szárángbáng Szoszldemun Sadang
Hánog
  • 1 Ánbáng
  • 2 Áncse
  • 3 Decsangmáru
  • 4 Sárángcse
  • 5 Szárángbáng
  • 6 Szoszldemun
  • 7 Sadang
페이지 상단으로 이동